Nemzetközi labdarúgás

Bejelentette visszavonulását a portugálok klasszisa

""

Bejelentette visszavonulását Deco, aki 2004-ben az FC Portóval, 2006-pedig a Barcelonával is labdarúgó Bajnokok Ligáját nyert.

A 35 éves brazil születésű portugál játékmester hétfőn közölte, hogy nem tölti ki a szezon végéig szóló szerződését a Fluminense együttesénél.

"Bárcsak segíteni tudnék a csapatnak, de a testem ezt már nem engedi" – mondta a középpályás, aki a portugál válogatottal két világbajnokságon (2006, 2010) is szerepelt.